2012. július 1., vasárnap

Anikó csoki likőrje

Hozzávalók:
3dl tej
1 csomag habpor
3 evőkanál instant kakaó
1/2dl brandy

Elkészítés:
A tejet hengerbe töltve, majd a brandyt és a kakaó, habpor következik és kézi robotgéppel kidolgozni, de éppen csak, mert a habpor miatt felkrémesedik.  Ami elsőre nagyon finom, de üvegbe töltve és behűtve már nehezen tölthető.

Ennek a likőrnek az elkészítésekor nem az egészséges szemlélet vezetett, ajándékként készítettem Apukám születésnapjára. Dupla adagban, egyik üveg felcímkézve, köszöntővel és a másik a család számára volt kóstoló, sikere lett!!! 
 

Sajtos hagymás muffin

Hozzávalók:
25dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
15dkg karakteres sajt pl. edami, de lehet többféle
1 csomag sütőpor
1 közepes hagyma
1 tojás
200ml tej
3 evőkanál olivaolaj
Só teáskanálnyi
Bors kiskanálnyi

Elkészítés:
A lisztet, sütőport, sajtot/sajtokat összevegyítjük. A hagymát apró kockára vágni, de nem reszelni! A lisztes keverékhez adni, majd a tojás, tej, oliva, só, bors készre dolgozni.
12db-os muffin formában egyenletesen elosztani a fenti mennyiséget és 200 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt pirosra sütni. Én a formákat nem kivajaztam, hanem szilikonformával raktam ki.
Önállóan, de pástétomok kísérőjeként is ízletes, kenyér helyett. Érdemes a céklás túrókrémet vagy májpástétomot hozzákóstolni.

Csirkemájpástétom

Hozzávalók:
50dkg csirkemáj
20dkg vaj
1 közepes hagyma
Bors
Majoranna
Kakukkfű

Elkészítés:
A csirkemájról a szíveket leválasztani és 4-5 felé vágni. 5 dkg vajat olvasztva, az apróra vágott hagymát átpárolni, majd a csirkemájat fedő alatt megpirítani. Sóval, borssal, kakukkfűvel ízlés szerint fűszerezni. Hagyni kell kihűlni!
A többi vajat, szobahőmérsékleten hagyni meglágyulni és bot mixerrel összedolgozni a májjal.

Céklás túrókrém

Hozzávalók:
25dkg túró
2dl tejföl
1 cékla
Kiskanál méz
1-2 kiskanál só
1 evőkanál frissen csavart citromlé

Elkészítés:
A céklát kis lyukú reszelőn lereszelve, citromlét rácsurgatni, majd a többi hozzávalóval, bot mixerrel kidolgozni. Amennyiben nincs friss cékla, a konzerv is megteszi, ehhez a mennyiséghez 10-12 dkg. Így a citromlé mennyisége lehet kevesebb is elegendő.

2012. május 29., kedd

Köles körözött

A köles az egyetlen gabona, amely lúgos kémhatású. Nem okoz rothadást, gázképződést, könnyen emészthető. Rendszeres fogyasztása rákmegelőző hatású, késlelteti az öregedési folyamatokat, erősíti a látást, kiváló vashiányos állapotokra, savtúltengésre, gyulladáscsökkentő hatású, szabályozza a vércukorszintet és a zsíranyagcserét.
Szépítő gabona - Jótékonyan hat a kötőszövet állapotára!
A köles jelentős kovasav tartalma fényessé teszi a hajat, erősíti a körmöket, biztosítja a szép arcbőrt, s késlelteti az öregedést.
A kötőszövet egyik legfontosabb alkotóeleme a kollagén, melynek fontos összetevője a szilícium. A szilícium, jelentős szerepet játszik a haj, a bőr, a fogak, a szem és a körmök egészségének fenntartásában. Rugalmassá és fényessé teszi a bőrt, karbantartja az erek falát, a tüdő kötőszöveteit és az emésztőrendszert, hiányában a kötőszövet petyhüdt lesz.
Serkenti az immunrendszert
A szilícium a szervezet védekezőképességét fokozza. Hatására a szervezet védekezésében szerepet játszó nyiroksejtek, plazma- és falósejtek felszaporodnak, így a lehetséges kórokozókkal szemben „felkészültebb”a szervezet.
A diffúz hajhullás ellenszere.
Májbetegek diétájának hasznos része lehet.
A köles magas metionin-, cisztin- ciszteteintartalma elősegíti a máj regenerálódását, így a beteg gyógyulását.
Jól ismert a szervezet hő központjára gyakorolt jótékony hatása.
A fázós emberek tápláléka lehet, mivel jelentősen fűti, tisztítja a lépet.
Összetétele alapján hasznos fogyasztani vese- és húgyúti fertőzéseknél, segíti a megfelelő vér koleszterin-színt kialakulását, ezzel nagyban akadályozza az érelmeszesedést és a vesekőképződést, valamint csökkenti a trombózis kialakulását is.

Minden egészséges ember számára is hasznos, mert könnyen emészthető és nem hizlal!!!

Ennyi dicséret után jöjjön egy recept, amivel élvezhetjük jótékony hatásait.

Hozzávalók:

20dkg köles, gyógynövényboltban beszerezhető, 25dkg-os kiszerelésben, 240ft, így én is annyiból kevertem be és bőséges adaggá vált.
Lilahagyma vagy most a friss újhagyma
1-2 gerezd fokhagyma
1 teáskanál őrölt kömény
Pirospaprika, szín alapján
Csipet bors
1-2 evőkanál citromlé
4 evőkanál szőlőmagolaj
1 teáskanál só

Elkészítés:

750ml vízzel  puhára főzzük, kb. 10 perc alatt, időnként célszerű átkeverni, majd 10-15 percet fedő alatt, hagyni hűlni. Majd ízesíteni, jól átkavarni és friss zöldségekkel kiváló nap kezdet.

Teljes mennyiség 4 személyre szól, így 1 adag ~240 kalória!

2012. május 15., kedd

Zabpelyhes mézes muffin


Ismét egy recept, ami zabpehellyel kezdődik, hiszen kedvező élettani hatásai miatt érdemes többféle módon, alapanyagként használni. Gyors reggelik része lehet, egy pohár tejjel és vidáman indul a nap. Mai sütésemnek azért más apropója is volt, két ajándékcsomagot készítettem és szerettem volna egyedivé tenni. Ahogyan a képen is látszik, 1-1 muffin, kis csomagolás, egy üzenet és íme ajándékká formálódott!

Nagyon egyszerűen készíthető, csak egy bögre és semmi méregetés, kelesztés, pihentetés… gyorsan finomat!

Hozzávalók:
2,5 csésze teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
½ csomag sütőpor
1 csésze barna cukor, de én ¾ csésze fruktózzal készítettem
3 evőkanál méz
2 tojás
½ csésze szőlőmag olaj
75 ml tejszín
1,5 csésze apró szemű zabpehely (LIDL)

Elkészítés:
Az olaj, tejszín, tojás, méz egyik tálban.
A másikban a maradék, száraz alapanyagokat keverem össze.
A simára dolgozott első tálba, kanalanként adagolom a másik tál tartalmát.
A sütőt 200 fokra előmelegítve, a tésztát muffin formába kanalazom, kb. 25 perc a sütési idő.
Csinosításul, még a teteje zabpehelyben megmártható. A sütőből kivéve 10 perc pihentetés után vesszük ki a formából. Ebből az adagból, 15 darab készült!

2012. május 12., szombat

Körözött

Hozzávalók:

10 dkg juhtúró vagy túró, ideális esetben házi
7-8 dkg vaj
1 kiskanál reszelt hagyma
késhegynyi őrölt kömény, bors
kiskanálnyi pirospaprika
só ízlés szerint, 1-2 csipet, juhtúró esetén óvatosabban

Elkészítés:
A hozzávalókat alaposan kikeverni. Fogyasztás előtt hűtőből érdemes kivenni 1/2órával, hogy a vaj kicsit lágyuljon, kenhetőbbé váljon. Lassan teremnek a friss zöldségek, nagyon finom paprikát félbe vágva belsejébe töltve, most akár kivájt retekben.
A mennyiség arányosan 2-3x növelhető!